Egy születésnapi zsúr minden gyermek életében hatalmas élmény, különösen óvodás kor felett. Hiszen ezen a napon minden róla szól, ő a legkülönlegesebb, ráadásul a családtagjai mellett a barátai is mind őt ünneplik, miatta vásároltak ajándékot és jöttek el ünnepelni. Az esemény pedig még emlékezetesebbé tehető a megfelelő kiegészítőn és díszítésen túl kreatív, rajzolós játékokkal is. Lássunk néhány tippet mindezekkel kapcsolatban!

Rajzolás dobókockával


A játékhoz papírra, ceruzára és egy dobókockára lesz szükségetek. A szabály az, hogy mindenkinek egy előzetesen megbeszélt mintát kell rajzolnia, például egy cicát. Azonban mindenki csak annyit rajzolhat, amennyit az adott dobás értéke ér. Vagyis például ha a soron következő játékos 1-est dob, csak a cica egyik fülét rajzolhatja meg, ám ha öt pötty van a kocka oldalán, akkor az egész fejet papírra vetheti. Ha egy ábra elkészült, jöhet a következő, ám fontos, hogy mindenkinek ugyanazt kell rajzolnia. Az nyer, aki bizonyos időintervallumon belül a legtöbb kész rajzot mutatja be. Egy zsúron még jobb, ha a minták témája a bulihoz kapcsolódik.

Továbbadós rajzolás


Ehhez a játékhoz mindössze papírra és ceruzára lesz szükség. A feladat pedig, hogy a gyerekek egy asztal egymás mellé üljenek egy sorba, de ne túl közel és mindenki előtt legyen papír, ceruza. Az első játékos – lehetőleg az ünnepelt – rajzoljon valamit egy papírra, majd amikor elkészült, mutassa meg azt a mellette ülőnek úgy, hogy a többiek ne lássák. Erre tíz-tizenöt másodperce van, ezután le kell fordítania papírt. A feladat, hogy emlékezetből a soron következő lerajzolja amit látott és egészítse ki azt egyetlen dologgal kiegészítse. Vagyis ha az első például egy házat rajzolt, kerülhet hozzá egy kerítés is. A lényeg, hogy miután minden játékos sorra került, a végén hasonlítsuk össze az első és az utolsó rajzot. Nagyon érdekes lesz látni, hogy mennyit változtak az ábrák és ki mennyire emlékezett az előző alkotásból.

Szülinapi zsúr kislányok

Lufifejek


Ez a játék odafigyelést igényel, amire szükség van hozzá, az pedig felfújt léggömbök és filctollak. A gyerekek ebben az esetben is egymás mellé ülnek és közösen dekorálják ki a lufikat. Az első gyerkőc hajat, a második szemet, a harmadik orrot rajzolhat neki és így tovább, mígnem elkészülnek a „party arcok”. A nagyobb gyerekek esetében nehezíthető is a feladat, ha bekötjük a soron következő szemét és úgy kell rajzolnia.

A kreatív játékok mellett a dekoráció is fontos


A szülinapi zsúr lelke a résztvevők hangulata és a programok mellett a dekoráció is, ugyanis a kedvenc színek és a legkedvesebb mesehősök nem maradhatnak ki a buliból.

A kislányoknak például jár a hercegnős tiara, a hercegnős lufi, a hercegnős tányér, vagy a témához passzoló vállszalag és gyertya is. Sőt, gyerekeknek kiváló időtöltést biztosít az apró édességekkel telepakolt Jégvarázs pinata is, de odavarázsolhatod a lányoknak Csingilinget, Barbie-e vagy az Én kicsi pónim szereplőit is. Egy fiú számára a szülinapi kiegészítők egészen másmilyenek, mint egy kislánynak rendezett szülinapi zsúr esetében. A helyszínre viheted a cirkusz vagy egy jó focimeccs hangulatát, de ha inkább a mesék irányába indulnál el a gyermek party kellékek között, akkor jöhetnek a Pizsihősök és a Mancs őrjárat, mint gyerekzsúr kellékek, de a Bosszúállók vagy Batman és Superman is remek szülinapi dekoráció gyerekeknek.

Amikor pedig elkészül a dekor, felkerülnek a kiegészítők és megérkezik az összes kis barát, akik hatalmasat kacagnak a rajzolós feladatok közben, összeáll a kép és minden tökéletes lesz. Neked pedig csak annyi lesz a dolgod, hogy elvessz egy kicsit a gyerkőcöd mosolyában, aki önfeledten élvezi azt, amit csak neki álmodtál meg. Ilyenkor pedig titkon ér elmorzsolni egy meghatódott könnycseppet is, hiszen megint eltelt egy csodás év a csemetéd életéből.

X